Faragott fa díszítőelemek szerepe a lakberendezésben és restaurálásban
A faragott fa díszek évszázadok óta a pompát és eleganciát hirdetik a belső terekben. Különösen a klasszikus stílusú enteriőrökben – a barokk császári palotáktól a gótikus katedrálisokig – a kézműves fafaragók művészi szintre emelték a bútorok és épületelemek ékítését.
A faragott bútordarabok a kecsességet, eredetiséget és a praktikumot egyaránt ötvözik. Magasfényű politúrral kezelt asztallapok, ívelt, lágy formák és gazdag faragványok jellemzik őket. Az esztétikai szerepen túl a faragott elemek burkolják a bútorok illesztéseit és lábakat, lábazatokat erősítenek, így növelve a tárgyak stabilitását, ugyanakkor otthonos, meleg hangulatot kölcsönöznek a térnek.
A faragott ornamentikák rendkívül változatos motívumkincset vonultatnak fel az egyes stílusokban. A barokk bútorokon gazdagon megjelennek a csavart akantuszlevelek,kagylóformák és kerub fejek
– mind azt hangsúlyozva, hogy a terek a bőség és fényűzés birodalmát idézzék. Eredeti barokk komódokon dús faragott díszlécek, ívelt virágindák, stilizált növényi motívumok láthatók (például levelek, virágok, kerubok).
A szecessziós (Art Nouveau) bútorok ezzel szemben elvetik a korábbi hagyományos mintákat, és inkább a természet ihlette, organikus, gyakran aszimmetrikus formavilágot részesítik előnyben. Ezek egyszerű vázú komódokat, szekrényeket bonyolult, hullámszerű inda díszítés, geometria vagy üvegezett felületek övezik, visszaköszönnek a virágos, faleveles motívumok is.
A gótikus stílusú faragások magukon viselik a középkor plasztikus, függőleges törekvéseinek jellegzetességeit: fatáblás panelek (linenfold), csúcsíves díszítőelemek és kőimitációs párkányzatok jelennek meg a beltér falburkolatain és bútordíszeként egyaránt.
A székely (erdélyi) tradícióban a kapudíszek motívumai – mint az életfa, a tulipán és a szegfű – mély szimbolikával bírnak. A székelykapuk faragványai esetén jellemzőek a szimmetrikus, egymásra épülő elemek és a mélységet kiemelő metszések, amelyeket általában tartós tölgy- vagy fenyőfából készítenek.
Az ónémet bútorstílus ezzel szemben a XIX. század végén a történeti minták eklektikus keverékét alkalmazza: robosztus, téglatest formák, mozgalmas, néhol zsúfolt faragás és díszes, esztergált oszlopfők, kandelláberek jellemzik. Ezeken a bútorokon gyakran ötvözik a reneszánsz, gótikus és barokk elemeket; alapanyagként főként tömör tölgyfát használnak, sokszor sötétre pácolva, amelyből a faragott részletek impozánsan emelkednek ki.
Az anyagválasztás a tartósság és esztétika érdekében minőségi keményfákra épül: a tölgy, bükk, dió, kőris és gyertyán fa gyakorinak tekinthetők. Egyes díszítéseknél ritkábban előfordul a mahagóni, karéliai nyír vagy cseresznyefa is. A fa természetes erezete adja a díszítmények színvilágát és textúráját, ezért a restaurálás során nagy figyelmet fordítanak a patina, azaz a korhű felületmegőrzésére.
A faragott elemeket klasszikus bútorokon (asztalok, székek, ágykeretek, komódok, tálalók) ugyanúgy megtaláljuk, mint ajtókon, tolóablakokon vagy belső fa falburkolatokon (lambéria, stukkó). Barokk és rokokó enteriőrökben gyakori a részben faragott falpanelek (boiserie), míg gótikus stílusú helyiségekben a nagyajtókat és könyvszekrényeket is faragott keretekkel és konzolokkal látják el. A motívumok – legyenek azok akantuszlevelek, virágindák vagy geometrikus minták – mindig a bútor szerkezetét követve, általában szimmetrikusan vagy tükörképben helyezkednek el, kiemelve az építőelemek sarkait és párkányait.
A restaurálás során a faragott díszek megőrzése elengedhetetlen a történelmi hitelesség biztosításához. A szakszerű bútorfelújítás nem távolítja el a faragványok eredeti textúráját (például a durva homokfúvás eljárás eltávolítaná a finom domborulatokat és visszahúzna a felületet). Az eredeti formák pontos pótlása és a patina megőrzése illeszkedik az adott kor stílusjegyeihez, így a restaurált tárgy nem egy steril újdonság, hanem az adott korszak érzését hitelesen visszaadó műremek marad.
A mai lakberendezésben a klasszikus motívumok újraértelmezése kap teret: a neobarokk és art nouveau stílusú enteriőrökben egy-egy faragott fa tükörkeret, kandallópárkány vagy padláskereszt elhelyezése hozza vissza az idők eleganciáját. Az újraértelmezett barokk luxusban faragott fa tükrök, gazdag díszlécek és festett mennyezetek dominálnak. A klasszikus formavilág elemei – spirális ívek, növényi virágmotívumok, stilizált levelek – ma is felbukkannak modern bútorokon és enteriőr-kiegészítőkön, bár letisztultabb, visszafogottabb megjelenésben. Így a faragott díszek nemcsak a múlt, hanem a jelen és jövő stílusait is áthidalják, hiszen régi mesterségbeli tudást csempésznek a kortárs terekbe.
