Faragott fa díszítőelemek
Napjainkban a restaurátorok, bútorfelújítók és műbútor aszalosok is előszeretettel használják ezeket a faragott fa elemeket: restaurálják és kiegészítik vele régi bútorok, ajtókeretek vagy templomi berendezések díszítését, így egyszerre őrzik meg a művészeti értéket és biztosítják a tartós szerkezeti funkciót. Összességében a fa faragott oszlopfők egyszerre töltik be a technikai és az esztétikai szerepet, képviselve a mesterség és a díszítőművészet gazdag hagyományát.
A faragott oszlopfők különösen a székelykapuk és a templomépítő munkák esetén szoktak élénk színekkel és aranyozással kiegészülni, hogy a térben erőteljesebb vizuális hatást keltsenek.
A fa faragott oszlopfők évszázadok óta meghatározó elemei a bel- és kültéri fafeldolgozásnak, ahol a szerkezeti tartás mellett az esztétikai értéket is szolgálják. Többnyire keményfákból – tölgyből, bükkből, juharból vagy dióból – készítik őket, mivel ezek a fafajták jól viselik a finom, részletgazdag faragást, és hosszú időn át megőrzik formájukat. A mesteremberek hagyományos, élezett vésőkkel, karcolókésekkel és különféle kanálvésőkkel, manapság cnc gépek segítségével alakítják ki a díszes formákat: indamutatós ornamentikát, stilizált leveleket, virágmotívumokat, sőt néha állatfigurákat is faragnak a főre, amelyek a középkori és reneszánsz építészetben rendre megjelennek.
A fa faragott oszlopfők lehetnek egyszerűbb, népi mintázatúak – például a magyar parasztházak tornácának tartóoszlopain –, de középületekben, polgári és egyházi épületekben is kimagasló mestermunkákat találunk. A barokk és a klasszicista stílusokban gyakran alkalmaztak gazdagon ívelt, kanyargó barázdákat és akantuszlevél-dísszel kombinált formákat, míg a népi ízlésvilág egyszerűbb, geometrikus vagy stilizált növényi díszítéseket részesített előnyben.
